DÖK - Diákönkormányzat

Iskolánkban már évek óta aktívan működik a Diákönkormányzat. Osztályonként két fő vesz részt a gyűléseken és a választásokon.  Minden tanév szeptemberében, az első összejövetelen megválasztják a diákok az adott tanévre a DÖK elnökét és az alelnököket.
 
A 2016-17-es tanévben a DÖK elnöke Sinka Gergely István, az alelnökök pedig Varga András és Anonymus. A Diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus pedig Czigler Krisztina tanárnő.
 
A tanév első gyűlésén a képviselők értékelik az előző tanév munkáját, eredményeit, majd az elnök ismerteti az aktuális feladatokat. A tanév folyamán több program szervezésében is részt vállal a DÖK, pl. a Nyitott kapuk napja, a Karácsonyi Kupa, a Lukács-nap…
 
Az osztályfőnökök nagyban segítik a DÖK munkáját, lehetőséget adnak a képviselők számára, hogy osztályfőnöki órán beszámoljanak a gyűlésen elhangzottakról.
 
A DÖK vezetősége bekapcsolódik a városi és az országos diákmozgalmakba. Aktív tagjai ők a Városi Diák Fórumnak, illetve Sinka Gergely István részt vesz majd a 2017-ben megrendezésre kerülő Országos Diákparlamenten is.

Versenyeredményeink

18 éven aluli tanulóknak kiírt versenykiírásban Magyarországot képviseltük egy nemzetközi labdarúgó tornán, amelyen a kitűzött cél a tisztes...
Floorball eredményeink:Országos elődöntő III. helyezésVI. korcsoportHelyszin: Érd – Általános iskolai sportcsarnok A srácok nagyon...
A World Robot Olympiad egy nemzetközi oktatási program, amely azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a fiatalok hozzáférését a...
Idén is megrendezésre került Győrben, az Aranyparton a 13. Győri Sárkányhajó Fesztivál és Nebuló Kupa, amin iskolánkból három legénység is...
A „Sulihajsza” a „Spartan Race” futások mintájára létrehozott verseny, amelyet iskoláskorú gyermekek csapatversenyeként...
Az 52. alkalommal megrendezett Intercisa Kupa helyszíne az idei évben Barcs volt, ahol a Kaposvári Szakképzési Centrum Dráva Völgye Gimnázium,...

Támogatóink

Lépj kapcsolatba velünk itt is!

Elérhetőségeink

Általános elérhetőségeink
Cím: 9027 Győr, Mártírok útja 13-15.
Tel.: 96/528-760,
20/447-0674,
30/335-3798
Fax: 96/528-761
E-mail: iskola@lukacssuli.hu
Felnőttképzés
E-mail: felnottkepzes@lukacssuli.hu
Iroda: 108

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.